A Bottega Veneta lágyan ondolált, filmcsillag-frizurát álmodott modelljeinek. Te is könnyedén elkészítheted a cikk alapján.
Az őszi frizuradivatban a luxus, a hollywoodi elegancia és a drámai hangulat egyszerre dominál majd, és jobban előtérbe kerül a vintage stílus. Ám nem muszáj megvárnod a…
Isabel Marant lesz a H&M következő sztárdizájnere. Kíváncsiak vagyunk, hogy a magassarkú edzőcipő kitalálója mivel áll elő.
Isabel Marant lesz a H&M következő sztártervezője, jelentette be a svéd fast fashion márka szóvivője.
Fiús vonalak
A párizsi származású Isabel Marant középiskolás évei…
A tervezőcsapat ismét a nemzetközi trendekből merített ihletet. Kollekciójukban a kilencvenes évek minimál vonala dominál.
A 2010-ben alakult The Four tervezőtrió a Gombold Újra! első pályázatán tűnt fel először, ahol Rózsa Sándoros pólóval tették emlékezetessé a márkanevüket. Gálvölgyi Anett,…
Christophe Gilbert belga fotós munkáit órákig el lehet nézegetni. Meghökkentőek, bájosak, de mindenképpen csodaszépek.
Cristophe Gilbert belga fotós a nyolcvanas években kezdett el fotózni, mégpedig autókat egy kereskedőnek. Elmondása szerint jó iskola volt, hiszen megtanulta, hogy játszhat a…
A lila kedvelt esküvői szín, de bevállalós menyasszonyok nemcsak a dekoráció megtervezésekor alkalmazhatják, hanem a ruha kiválasztásakor is.
A lila szín megnyugtató, biztonságot sugall, és van benne némi erotika is. Emellett a természetet szimbolizálja, hiszen rengeteg lila virág van. Ha az ember…
Olivia Palermo egy spanyol ékszermárka legújabb kollekcióját népszerűsíti. A fotók jól sikerültek, elegánsak és szenvedélyesek.
Olivia Palermo az egyik leggyakrabban fényképezett stílusikon, akit a lesifotósok és a divatfotósok is szívesen kapnak lencsevégre. Népszerűsége miatt szinte bármit el…
A gyümölcsök nemcsak finomak, de szépek is, ezért még a körmeidre festve is jól mutatnak.
Itt a nyár, a napsütés és a gyümölcsök évszaka. Ez a körömdíszítésben is megmutatkozhat, hiszen a színes minták között bőven elfér egy-egy gyümölcs ihlette díszítés is. Most négy ilyen körmöt mutatunk be…
Ha rövid a hajad, különösen fontos a szép smink, hiszen ez még jobban hangsúlyozza nőiességedet.
A rövid haj már önmagában is egyedivé teszi a viselőjét, de nehezebb hozzá sminkelni, mint a hosszú fürtökhöz. A legjobb, ha valami különleges, feltűnő, de nem hivalkodó festési módot választasz, és…
Raf Simons először tervezett a Diornak elő-őszi kollekciót, és a tőle megszokott objektivitás nem maradt el.
Abszolút hordható ruhákat dobott ki 2013 őszére a Dior. Raf Simons első alkalommal tervezett a divatház számára elő-őszi kollekciót, mely ennél realisztikusabbra nem is sikerülhetett volna.…
A málna és az eper most mindenhol kapható, a kettő keverékéből kitünő arcpakolást készíthetsz, ami megerősíti a bőrödet.
A napi arcápolás mellett érdemes hetente egyszer, legalább, pakolással is kényeztetni a bőrt. Így extra tápanyagokhoz jut, ami hosszú távon szemmel látható eredménnyel…
Gyönyörűek, és biztos, hogy nem találkoztál még velük. Akár a nagy nap külön dísze is lehet egy ilyen cipő.
Itthon sajnos elég elkeserítő az esküvői cipő-választék, a legnépszerűbb még sajnos mindig a csónakorrú, pántos félmagas cipő, ami senkinek nem áll jól, vagy lehet kapni egyszerű fehér…
Kipróbáltuk, mit tud az Organique öregedést késleltető tusfürdője, mely feszes, rugalmas, hidratált bőrt ígér. Vajon fiatalít is?
A kozmetikai ipar új felfedezettjei a különféle anti-age formulák, melyek lassan elöntik az üzletek polcait. Manapság már minden bőrfiatalító és -regeneráló hatással…
Gyönyörű estélyi és alkalmi ruhákat vonultat fel az új kampány, melyet a régi párizsi Opérában fényképeztek.
A Dior őszi kollekciója a báli, színházi szezonra készült, így elsősorban a fényűző pompáról szól. A divatház tökéletesen ötvözi az előkelő, klasszikus francia stílust, a múltbéli, királyi…
Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük.
Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.